2015. július 16., csütörtök

Kami Garcia - Törhetetlen

Nemrég olvastam ezt a könyvet, és be kell valljam  nagyon tetszett. Voltak persze hátrányai, amit  mindjárt ki is fejtek.

A történet röviden :
A 16 éves Kennedy Waters holtan találja édesanyját.
Másnap este két fiú tör be hozzá, Jared és Lukas, akik nem mellesleg ikrek. Megmentették Kennedyt egy szellemtől, aki éppen megtámadta álmában . Persze ezt a lány nem hitte el elsőre,csak akkor mikor már ő is belekeveredett a szellemek világába. Mint kiderült, édesanyját is egy ilyen lény ölte meg, egy démon parancsára, mert a Légió tagja volt, akiknek az a dolguk, hogy megvédjék a világot a démontól, akit egyébként még az őseik engedtek szabadon. Ezután Kennedynek kell átvennie anyja helyét a Légióban,ami öt tagból áll: Jared, Lukas, Alara, Csuhás és Kennedy.
De mivel a tagok mindegyikének van valamiféle jel a kezén, ami azt mutatja, hogy a Légióhoz tartozik, Kennedynek viszont nincs, egyre jobban kételkedik abban, hogy közéjük való.
Mindeközben kialakul egy szerelmi háromszög, az ikrek és a lány közt. Jared és Lukas amúgy is sokat veszekedtek, most hogy mindkettőjüknek tetszik a lány, még többet. Néha még verekedésre is sor kerül...

Véleményem:
Attól függetlenül, hogy egy sablon sztori, (mármint, hogy van egy átlagos lány, akiről kiderül, hogy mégsem az, blablabla..),
nekem tetszett. Voltak hátrányai, például, hogy öt, azaz öt ember fogja megvédeni az egész világot.. hát azért na...ezt akár egy viccnek is szánhatta volna... ezt leszámítva minden rendben volt benne. Legalábbis szerintem...

A történet Kennedy szemszögéből játszódik, ami egy kicsit zavart. Jó lett volna tudni, mit gondolnak mondjuk a fiúk Kennedyről, mit éreznek iránta, meg hasonlók. (Bár ezt azért így is lehetett tudni..)

A három főszereplőről röviden :

Kennedy: Nekem egy szimpatikus karakter volt, bár néha voltak olyan megnyilvánulásai, amik nyafogósak voltak.

Jared : Na ő volt az, akin meglepődtem. Az elején alig beszélt, nem sok mindent tudhattunk róla. A végére pedig a kedvenc szereplőmmé vált.

Lukas : Nagyon kedves srác, szintén az egyik kedvenc, bár volt, hogy néha úgy éreztem egyáltalán nincs igaza, és bunkó egy adott személlyel.

Összességében tetszett, már nagyon várom a folytatást, főleg azért mert függővége van.

Ajánlom azoknak, akik szeretik a Vörös Pöttyös könyveket, és a fantasykat, biztos hogy tetszeni fog!

Értékelés: 5/3,5

Információk a könyvről:
-Eredeti cím: Unbreakable
-Írónő : Kami Garcia
-Rendelési lehetőség pl: Könyvmolyképző Márkabolt
-Ár: 2999 Ft (Puha fedeles)
-Várható szállítási idő : 3 nap

2 megjegyzés:

  1. Bár még nem olvastam, nekem így első hallásra kicsit hasonlít a Csontvárosra.
    És függővége van??? Köszi, hogy elmondtad, így inkább megvárom a 2. rész megjelenését. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó ötlet :) Én is ráfáztam, hogy elolvastam, de akkor még nem tudtam, hogy nincs meg a következő része magyarul... :)

      (Köszi, hogy elolvastad, sokat jelent :))

      Törlés

Ha bármilyen megjegyzésed, építő kritikád, esetleg kérésed van,hogy melyik könyvet véleményezzem, írd le nyugodtan! :D